Nagy összegben mernénk fogadni arra, hogy 10 emberből csupán 1-2 fő tudná egyértelműen megmondani, mi az a UX. A gondolkodásmód és a ráépülő módszerek azonban a honlapod sikerének egyik oszlopát kellene adják, ezért most tiszta vizet öntünk a pohárba, hogy te is észrevedd, ha valaki félrebeszél.
Noha a UX fogalma már évekkel ezelőtt betört a honlapkészítés, az online marketing és webfejlesztés területére Magyarországon is, legtöbben csak kirakatszóként használják.
Divatos, jól cseng, (angol,) továbbá aki folyékonyan használja, egyértelműen szakértőnek tűnik azok előtt, akik nem ismerik a fogalmat. Még akkor is, ha egyébként neki sincs halványlila… gőze sem arról, amiről azt hiszi, hogy van.
De vajon mennyien vannak, akik tényleg tudják is, miről beszélnek, amikor a UX-et emlegetik?!
Finoman fogalmazunk, amikor azt mondjuk, kevesen.
Érdemes viszont időt szánni rá és megismerkedni vele, mert okos és átgondolt alkalmazása jelentős vevőszerző hatással bír.
Lássuk tehát a medvét, miről hablatyolunk, amikor a UX-et emlegetjük?
A UX nemes egyszerűséggel felhasználói élményt jelent
Nem egyenlő a szintén gyakran emlegetett UI fogalmával, amely a felhasználói felület vizuális megjelenítését jelenti.
Ezzel szemben a UX – avagy User Exprience (Design) a felhasználói élményt, és annak előre történő megtervezését takarja.
Dióhéjban szólva az a lényege, hogy tesztek, adatok és elemzések alapján előre megtervezed, hogy a honlapodra érkező felhasználó milyen élményben részesüljön.
Fontos tudnod, hogy a UX nem az általános értelemben vett webdesignt jelenti. Noha itt is tervezés történik, nem annak a megtervezése, amilyen vizuális megjelenéssel a weboldalad olvasója találkozni fog.
A felhasználói élményt lehet – és kell is – tervezni
Igen, a felhasználó élmény megtervezése manapság már elterjedt szokás. Ha te magad szeretnél gondoskodni arról, hogy a felhasználód eljusson a vásárlásig, és nem pedig a sült galambot akarod várni, akkor neked is ideje elkezdened foglalkozni a UX-szel.
A tervezés lényege, hogy a weboldalad olvasóiról szerzett tudás és adatok segítségével középpontba kerül a felhasználó honlapodon szerzett élménye, majd ennek az élménynek a továbbfejlesztése.
A felhasználói élmény tervezése során olyan feladatok kerülnek elő, amelyek azt célozzák, hogy egy-egy terméket – például a weboldaladat – hatékonyan és élvezetesen lehessen használni.
UX design – honnan ered, hogyan történik?
A UX design fogalma még a ’90-es évek végéről származik, a Nielsen Norman Group Design Consultancy egyik alapítójától, Don Normantől.
Norman definíciója szerint: a user experience magában foglalja a céggel, annak szolgáltatásaival, termékeivel kapcsolatos végfelhasználói interakciók minden vonatkozását.
Ez persze azt is mutatja, hogy az eredeti elképzelés szerint a UX egyáltalán nem csak a weboldalak felhasználói élményének tervezését jelenti. Vagyis lényegében bármilyen termék élvezetes használatát megelőzheti.
A munka során többek között az alábbi lépések kerülnek sorra:
- az ügyfelek (valamint versenytársak és versenytárs termékek) elemzése
- a felhasználói élmény végpontjának, vagyis a célnak a kijelölése
- az ügyfelek viselkedésének megismerése
- a termék felépítése
- tartalmi kialakítás
- tesztelés
Ebből is látható, hogy a UX során egyáltalán nem csak grafikusi vagy épp programozói feladatok vannak.
A UX design sokkal inkább interdiszciplináris tudomány. A designer egyszerre piackutató, marketingszakember, designer és projektmenedzser is.
A UX növeli a felhasználói elégedettséget és hűséget
Veled mi történik, amikor megnyitsz egy weboldalat? Fontos számodra, milyen élménnyel találkozol? Hogy könnyen és gyorsan megtalálod-e amit keresel? Hogy mindenközben kellemesen érzed magad, vagy esetleg frusztrált vagy, mert pocsék a honlap kinézete, és kínszenvedés bármit megtalálni?
Gondolkodj a felhasználód fejével!
Ha te nem szereted a kínosan lassú weboldalakat, a végeláthatatlan keresgéléseket, a se vége-se hossza termékoldalakat, akkor a te honlapod olvasója sem fogja szeretni.
Foglalkozz azzal, hogy a weboldaladra érkező felhasználók érezzék kellemesen magukat, amíg a honlapodon időznek, és érd el, hogy szívesen jöjjenek vissza!
Ez az egyik kulcsa annak, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal újabb és újabb felhasználókat szerezned. A számuk ugyanis véges.
Ha olyan terméket/szolgáltatást kínálsz, amely a buyer persona- és célcsoport-meghatározásod alapján is széles közönséget érdekel, ugyanakkor Magyarországon tevékenykedsz, még akkor is várható, hogy idővel „rászorulsz” majd a visszatérő vendégekre.
Arról nem is beszélve, hogy egy elégedett vásárlót mindig könnyebb megtartani, mint újakat szerezni.
Az az élmény, amit a felhasználóid a weboldaladon kapnak, meghatározza, visszatérnek-e hozzád, vagy akár megemlítik a termékedet az ismerőseiknek.
A UX segít, hogy a felhasználóid érezzék a törődésed
A UX a felhasználói szükségleteket helyezi előtérbe. Arra koncentrál, hogy a weboldalad látogatóinak mire van szükségük, és mitől fogják jók érezni magukat.
Nem azt teszi az első helyre, hogy neked mint vállalkozónak mire van szükséged, miért akarsz eladni.
Képzeld csak el: amikor találkozol egy potenciális ügyfeleddel, nem azt mondod el neki, hogy neked miért lesz jó, ha ő megveszi a terméked.
Ez eléggé öngyilkos lépés lenne, igaz? Ahogy te sem veszel semmit az eladó két szép szeméért, úgy tőled sem ezért fognak vásárolni.
Vagyis azt kell elmondanod a vásárlódnak, hogy a terméked milyen szükségletét elégíti ki, milyen problémáját oldja meg, miért lesz neki jó, ha vásárol tőled.
És amennyiben azt érzi, hogy neki valamiért jobb, könnyebb lesz az élete a termékedtől vagy szolgáltatásodtól, akkor vásárolni fog.
A UX nem egy extra a terméked/honlapod esetében
Tévhit, hogy a UX-szel nem muszáj foglalkozni, és csak egy plusz elem, egy extra szolgáltatás pl. a honlapodhoz, hogy még egy fokkal jobban működjön.
A felhasználói élmény megtervezése nem olyan, mint az új autóknál az ülésfűtés. Tekints rá úgy, mint kormányra vagy épp a futóművekre, melyek alapjaiban határozzák meg a vezetési élményt.
A UX épp ilyen alapfelszerelése a honlapodnak, ha magad akarod befolyásolni, mennyire vagy sikeres.
Ennek megértéséhez fontos megjegyezni, hogy a felhasználói élmény minden esetben kialakul, amikor valaki megnyitja a honlapodat.
Hogy ez az élmény milyen lesz, és hogy szívesen járnak-e majd vissza a látogatók, csak és kizárólag rajtad múlik. Te tudod befolyásolni – persze csak ha akarod…
- Színes, szélesvásznú álomhonlap – hogyan válassz designt? August 21, 2016Felnőttlegó a felhasználói élményért! August 31, 2016
- 5 tipp fotós portfólióhonlapok designjához October 10, 2016A kevesebb több: hogyan néz ki egy modern főoldal? November 01, 2016
- 5 követendő webdesigntrend 2017-re November 30, 2016Hogyan szerezz ügyfeleket hasábokkal? January 31, 2017
- 5 elengedhetetlen tudnivaló a UX-ről March 19, 2017Te magadnak készítesz honlapot...? March 26, 2017
- 3 alapvető webdesigner-eszköz vállalkozóknak April 23, 20173 hatékony vizuális eszköz az egyszeri képen túl April 25, 2017
-
Oldalak menüpont: az első benyomás a cégedről May 30, 2017