
Nem tévedhetsz nagyot azzal, ha képet töltesz fel a honlapodra, hiszen – mint tudjuk – egy kép többet mond ezer szónál. Egy képnél azonban jobb a sok és a még több kép, főként pedig a videó, főleg akkor, ha amit csinálsz, jó megmutatni a vásárlóidnak.
Honnan tudod, hogy a weboldalad látogatói egy-egy képet látnak szívesen vagy inkább harmincat? Vagy épp, hogy ezt galériaként szeretnék látni vagy képvetítő formájában? Esetleg még hatékonyabb lenne a videó? A válasz az üzleti céljaidban és a céged profiljában rejlik, ezt segítünk most felfedni.
Ha honlapkészítésről van szó, szinte már a csapból is az folyik, hogy használj vizuális elemeket képeket! Emellett mi is kardoskodunk több-kevesebb rendszerességgel, ezúttal azonban továbbmegyünk, és abban segítünk, hogy sok vagy még több képet mutass a felhasználóidnak.
Segítsd a saját bevételszerzésed
Nem vagyunk álszentek, a cél mindenkinél az, hogy minél többen minél több időt töltsenek a weboldaladon, hiszen ez a végén több vásárlót is jelent majd neked.
Emellett azonban nem szabad elfelejtened, hogy a weboldaladdal a vásárlóid igényeit kell kielégítened, és csak ezáltal szerezhetsz bevételt.
(Nem szorul magyarázatra az sem, hogy személyesen sem akkor fognak tőled vásárolni, ha a bevételszerzés az indokod.)
Ragaszd őket a képernyő elé
A „wall of text”, avagy a szükségtelenül hosszú, olvashatatlan szöveghegy elijeszti a weboldalad olvasóit. Ez, ahogy mondani szokás, nem vélemény, hanem tény.
A szövegeid lazítása még akkor is fontos, ha egyébként kiemelkedő minőségű tartalmakat írsz.
Ezt megteheted:
- tördeléssel
- szövegformázással (pl. félkövér, aláhúzott, dőlt betűk)
- vizuális szemléltetőeszközökkel
A vizuális szemléltetőeszközök körébe most a képet és a videót értjük – az egyszerűség kedvéért.
A jól megválasztott kép első pillantásra ott tartja az olvasót, másodjára pedig segíti az olvasását, ezzel az oldalon tartja.
Szemléltetés az egyszeri képen túl
Különösen vonatkozik ez a cikk rád, és ezért kiemelten javasoljuk a továbbolvasását, ha amit csinálsz, képekkel, videókkal látványosan bemutatható.
Legyen az ételszobrászat, fotózás, kézműves ékszerek készítése, házi lekvárok főzése vagy épp valamilyen extrém sport, a látogatóid imádni fogják a képeket.
Mutass nekik műhelytitkokat, hangulat- vagy (jó minőségű) jó minőségű termékfotókat, az alkotás folyamatát bemutató képeket, biztos, hogy jópár percre a honlapodhoz ragasztod őket.
Nos, ha már ennyire beígértük, nem húzzuk tovább az időt, bemutatunk neked 3 olyan eszközt, amely ott hever az orrod előtt, de jó esély van rá, hogy sokkal kevesebbet használod, mint az egyszerű képfeltöltést.
Galéria
Valószínűleg nem mondunk újat azzal, hogy ha például fotós vagy, egy ízlésesen összeválogatott galéria ütőkártya lehet a kezedben.
A legjobban sikerült fényképeid egy csokorba gyűjtésével pillanatok alatt el tudod „mondani” a látogatóidnak, hogy mennyire jó fotós vagy, és hogy ha meg akarják örökíteni életük egy-egy szép eseményét, vagy épp bevételt generáló termékfotókat szeretnének, hozzád kell fordulniuk.
Egyúttal figyelmeztetünk: a galéria nem arra való, hogy több száz képet egy helyre zsúfolj! Ez kontraproduktív lehet, hiszen bármennyire is remek képek, kevés embernek van ideje 329 képet végignézni.
Venned kell a fáradságot, hogy kiválaszd a 20-30 legjobbat, amely leginkább tükrözi a terméked vagy szolgáltatásod, a portfóliód, a céged attitűdjét, és azt, amire a vásárlódnak szüksége van.
Ha tehát:
- egy terméket nem tudsz egyetlen fényképpel megmutatni,
- a temékkészítés folyamatát szívesen megismertetnéd az olvasóiddal,
- megosztanál néhány műhelytitkot,
akkor érdemes a galériát választanod, és bemutatni néhány látványos, szemléletes, jól sikerült képet.
Mindehhez a Wezzpage weboldalszerkesztőjében csak annyit kell tenned, hogy a Tartalom menüpontban az egérrel megfogod, és a kívánt helyre húzod a Galéria elemet. Ezután kiválasztod a tökéletes képeket vagy egy, már korábban létrehozott galériát, és már kész is vagy.
A felugró ablak beállítások részénél további finomhangolási lehetőségek várnak, így például az, hogy mennyi képet helyeznél el egy sorba, vagy épp, hogy legyen-e képkeret.
Képvetítő
Nem különbözik lényegesen a galériától, hiszen ez is képek gyűjteménye. Ennek ellenére nem érdemes épp ott és épp úgy használni, mint a fenti példát.
Ennek az az oka, hogy a képvetítő esetében a képek az általad választott időközönként, de folyamatosan váltakoznak. Ha pedig egy értékes, információban gazdag, jó minőségű cikkről van szó, a vizuális környezet változásával nem szeretnéd elterelni az olvasód figyelmét.
A képvetítő viszont rendkívül jól mutat a főoldaladon, hiszen nagy méretben, látványosan tudod megmutatni a legszebb képeidet.
Válassz ki 5-10 kiemelkedően jó fotót – ne pazarold a helyet olyanokra, amelyek valamiben hibádznak, ide tényleg csak a legjobbakat tedd –, és helyezd el egy képvetítőben.
Ezzel az első pillanatban megragadhatod a weboldalad látogatóinak figyelmét, ezzel pedig esélyt adsz magadnak, hogy továbbkattintsanak.
A képvetítőbe azokat a képeket válogasd össze, amelyek
- a legszebbek,
- leghangulatosabbak,
- a látogatóid kedvencei,
- amelyek bemutatják, hogy közvetlen viszonyt ápolsz a vásárlóiddal,
- hogy minden terméked személyesen készíted
- stb.
A galériához hasonlóan a képvetítő alkalmazása is egyszerű, ha a Wezzpage honlapszerkesztőjét használod. A tartalom menüpontban fogd meg a képvetítő tartalmi elemet, húzd a kívánt helyre, válogasd össze a legszebb képeidet, és kész is vagy.
Ha pedig magad szeretnéd meghatározni a képek váltakozásának sűrűségét, kattints a beállítások gombra!
Videó
Kicsit csaltunk, a harmadik javaslatunk számodra a mozgókép.
Mutatunk neked néhány statisztikát a Hubspot jóvoltából:
- 4x annyi felhasználó néz meg inkább videót egy termékről, minthogy olvasson róla. (Animoto, 2015)
- Az internethasználók 50 százaléka videókat néz egy termékkel kapcsolatban, mielőtt elmenne a boltba, és megvenné azt. (Google, 2016)
- Azok a vásárlók, akik néznek videókat, csaknem kétszer (1,81-szer) valószínűbb, hogy fognak vásárolni, mint azok, akik nem néznek videókat. (Animoto, 2015)
Meggyőztünk róla, hogy érdemes videót készítened és használnod?
A fenti adatok azt jelentik, hogy egyértelműen, statisztikailag több esélyed van növelni a bevételed, ha a honlapodon videókat alkalmazol.
Ezek a videók – ahogy a képek esetében is –, ezer és egy dolgot tartalmazhatnak, mondunk néhány javaslatot:
- Demo videók a termékeidről.
- Használati bemutató, instrukciók a termékeidről/szolgáltatásaidról.
- Interjúk más vásárlókkal, a termékek fejlesztőivel és készítőivel.
- Műhelytitkok, bepillantás a színfalak mögé.
- A termékkészítés folyamatának dokumentálása. (Emlékszel a Hogyan készült? c. ismeretterjesztő sorozatra?)
Emellett persze a választott témának csak fantáziád szab határt, ha úgy érzed, egy videó segítene a vásárlóidnak a vásárlási folyamat bármely pontján, készítsd el és oszd meg a videót!
Ha úgy érzed, hogy a weboldalad látogatóinak bármilyen szempontból hasznos információval tudsz szolgálni, és ezt vizuálisan is szépen meg lehet jeleníteni, készítsd el és oszd meg a videót!
Továbbá ha úgy érzed, a te céged profilját és felfogását egy vagány, látványos videó sokkal jobban bemutatja, mint a képek, készítsd el és oszd meg a videót!
Számtalan okod lehet még a videók használatára, a lényeg elsősorban az, hogy merj videót megosztani! A felhasználóid szeretni fogják!
Természetesen a galériához és a képvetítőhöz hasonlóan videót is pillanatok alatt tudsz megosztani a Wezzpage-dzsel. Épp úgy, mint a fentiek esetében, elég a videó tartalmi elemet az általad kívánt helyre húzni, majd a Youtube- vagy Vimeo-videót linkjét beilleszteni a felugró ablak megfelelő rubrikájába, és már kész is vagy.
Egyszerű, mégis hatékony
Ahogy láthatod, ezek az eszközök mind túllépnek kicsit az „egyszerű” képek feltöltésén. Ha van rá alkalmad, próbáld ki őket, és tapasztald ki, a te weboldalad látogatóit mi vonzza jobban.
Ha egyszer kiderítetted, lásd el a felhasználóidat a megfelelő tartalommal, és meglátod, hatékonyabb lesz a weboldalad.
- Facebook oldal vagy weblap? December 18, 2014Rezsicsökkentés Wezzpage módra March 12, 2015
- 10.000! Köszönjük! June 17, 2015Ettől lesz profi hatású a weblapod 1. rész June 30, 2015
- Hat gyakori webdizájn hiba, ami árthat a weboldalnak February 10, 2016A bevételszerző weboldal alapjai April 05, 2016
-
Reszponzivitás: tények, tévhitek, tippek June 17, 2016
- Hérodotosz, a bor meg a cégére és a honlapod June 24, 2016A sikered ott van, ahol… a kurtafarkú malac túr July 05, 2016
-
1 logó ide, egy galéria oda; így építsd fel a honlapod July 17, 2016
- Mutasd a favikonod, megmondom, ki vagy! July 21, 2016Tartalomtípusok A-Z – avagy mit tölts fel a honlapodra July 29, 2016
- Van képed hozzá? August 05, 2016Új kategória a színezők között: a bevételszerző August 10, 2016
- Hogyan hatnak a színek a bevételedre? August 12, 2016Színes, szélesvásznú álomhonlap – hogyan válassz designt? August 21, 2016
- Felnőttlegó a felhasználói élményért! August 31, 2016Hogyan készítsd el 9 egyszerű lépésben, fél órán belül a saját weboldalad? September 18, 2016
- Szeretnéd tudni, mi napjaink egyik leghatékonyabb marketingeszköze? October 17, 2016A kevesebb több: hogyan néz ki egy modern főoldal? November 01, 2016
- 5 követendő webdesigntrend 2017-re November 30, 2016Hogyan járul hozzá a honlapod a karácsonyi kampány sikeréhez? December 08, 2016
- Heuréka forrása: az Alfa Tréning January 28, 2017Hogyan szerezz ügyfeleket hasábokkal? January 31, 2017
- Honnan tudhatod meg, hogyan építs be chat-funkciót a honlapodra? February 22, 20175 elengedhetetlen tudnivaló a UX-ről March 19, 2017
- Te magadnak készítesz honlapot...? March 26, 20173 alapvető webdesigner-eszköz vállalkozóknak April 23, 2017
- 3 hatékony vizuális eszköz az egyszeri képen túl April 25, 2017
- Közepes díjcsomag nagy lehetőségekkel May 28, 2017Oldalak menüpont: az első benyomás a cégedről May 30, 2017