Kategóriák

3 remek remek módszer, amellyel növelheted weboldalad hatékonyságát

Ha te is azok között vagy, akik a honlapjuk elkészülte után nem dőlnek hátra kényelmesen, és várják a sült galambot, ez a cikk neked szól. A honlapod önmagában és önmagától még nem válik „ügyféltermelő gépezetté” – ehhez még tenned kell. Ebben a cikkben olvashatsz 3 online marketinges módszerről, amellyel növelheted a honlapod hatékonyságát.

Komoly tévhit, hogy egy szépen elkészített honlap elég a sikerhez.

Sok vállalkozó a weboldala elkészítése után magára hagyja azt, és várja, hogy rajta keresztül érkezzenek az új ügyfelek. Majd meglepődik, hogy nem érkeznek. Van valami ötleted, hogy ez miért van?

Lássuk a számokat

Vegyünk sorra néhány esetet!

Az átlagos

Tegyük fel, hogy egy céges honlap alaposan, jól van elkészítve, de „magára van hagyva”. Vagyis nem kerülnek fel rá friss tartalmak, a láthatóságát nem segítik SEO-megoldásokkal, közösségi médiával vagy hírlevelekkel.

Ennek a weboldalnak havonta 100 látogatója van. Ebből a 100 látogatóból 5 kér ajánlatot (ez egész jó konverzió!), és mondjuk 1 lesz közülük ügyfél.

A sikerorientált

A másik honlapnak – hipotetikusan az előző cég versenytársának – a honlapja nemrég készült el, ám:

rendszeresen frissítik hírekkel, esetleg cikkekkel
keresőoptimalizált megoldásokat alkalmaznak
támogató tevékenységekkel növelik a láthatóságát (pl. Facebook-oldal, hírlevél, e-mail-marketing, AdWords hirdetések stb.)
alkalmaznak landing page-eket

Erre a honlapra havonta 1000 látogató érkezik – sokan közülük a megtervezett és optimalizált landing page-re. 6-8 százalékuk, vagyis 60-80 fő valamilyen formában ajánlatot kér, emellett további néhány százalék feliratkozik a hírlevélre, így esély nyílik a további meggyőzésére.

60-80 főből 10-12 ügyfél lesz.

Mit látunk itt?

Egy okosan gondozott honlapra nem csupán több látogató érkezik, de a konverziós arány is magasabb lesz.

 

 

A fenti két ábrán nemcsak a számszerű különbség látványos, de az arányok eltérése is.

Mit tehetsz, ha sikerorientált vagy?

Alkalmazhatsz olyan online marketing eszközöket, amelyek segítik:

  • a láthatóságot
  • a látogatottság növelését
  • az elköteleződést és engagementet
  • a márkaismertséget
  • és a konverziós arány növekedését
     

Jól hangzik, igaz?

A helyzet azonban az, hogy ezért tenned kell. Mi viszont segítünk benne, mert a te sikered a mi sikerünk is, és persze mert jó fejek vagyunk. :)

Akad néhány olyan eszköz, amelyet alkalmazva jelentős mértékben meg tudod növelni a honlapod hatékonyságát. Ezeket bűn lenne kihagyni, mert nemcsak hatékonyak, de az alkalmazásuk sem túl nehéz.

A lenti eszközök közül kettőhöz szinte egészen biztos, hogy hozzáférsz a honlapszerkesztő felületéről – vagyis nem kell feltétlen új szoftvereket kipróbálnod, új szolgáltatások használatát megtanulnod.

1) SEO

A keresőoptimalizálás manapság már nem arról szól, hogy minden szöveged a lehető legjobban zsúfold tele kulcsszavakkal. Sőt az igazság az, hogyha a Google érzékeli, hogy egy szöveg csak azért van, hogy tele legyen a kulcsszavakkal, még pórul is járhatsz.

Ezzel szemben, ha követed az alábbi néhány lépést, máris közelebb jutsz a jóval több látogatóhoz:

  • A weboldalszerkesztők esetében legtöbbször van lehetőséged kulcsszavakat megadni a honlaphoz és az egyes oldalaidhoz. Ezek úgynevezett metaadatok lesznek, a felhasználók.
    A cím és a kulcsszavak rész döntő fontosságúak weboldalad keresőkben való helyezését illetően. Előbbi részbe (cím) érdemes a céged nevét és szakterületét írni. Ha az oldaladon csak egy terméket/szolgáltatást reklámozol, akkor érdemes a menüpontok nevét és a céged nevét kötőjellel ideírni. Például: Elérhetőség - MintaCég.
  • Vedd figyelembe az úgynevezett „elevator pitch-et”, a liftes szabályt. Ez azt jelenti, hogy képesnek kell lenned annyi idő alatt elmondani, mit csinál a céged, és az miért hasznos valakinek, amennyi időt eltöltesz valakivel egy liftezés során.
    Ezt a szöveget illeszd be a weboldalszerkesztőnél az oldal leírásához.
  • Apróság, de sokan figyelmen kívül hagyják, ezért versenyelőnyhöz juthatsz azzal, ha megadod a képek nevét. Biztosan találkoztál már a Google-kereséseknél a találati oldal elején kilistázott képekkel. A képek neve abban segít, hogy ezek között lehess. Ahogyan a kulcsszavaknál, itt is egymás után vesszővel add meg a képhez tartozó szavakat a legjobb eredmény elérése érdekében. A honlapszerkesztőben a képek feltöltésekor általában megjelenik egy ablak, amelyben ezeket megadhatod.
     

A keresőoptimalizálással kapcsolatos bővebb cikkünket, ha még többet szeretnél tudni, itt találod.

2) Hírlevél és e-mailmarketing

Bármilyen furcsa is, és a közösségi hálózatok terjedésével bármennyire is az e-mail halálát vizionálták, az e-mailmarketingnél még ma sincs hatékonyabb eszköz a kezünkben.

Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy ne hagyd ki a hírlevél-feliratkozás lehetőségét az oldaladról! Nem szükséges, hogy hetente küldj ki hírlevelet, hiszen a lényeg, hogy hasznos tartalmat biztosíts az olvasóidnak.

A hírlevelet a következőképp tudod hasznosan alkalmazni:

  • Létrehozod a honlapodon a hírlevél-feliratkozás lehetőségét.
  • Kéthetene vagy havonta – olyan időközönként, amikor hasznos témáid és tartalmad van – kiküldesz egy hírlevelet. Ennek tartalma lehet: az új cikkek a céges blogban, egy fontos fejlesztés/újdonság a szolgáltatásodban, a szakmai véleményed a szakterületed legújabb innovációjával kapcsolatban, esetleg a legfontosabb szakterületi hírek gyűjteménye stb. A lehetőségek tárháza szinte végtelen.
  • A hírleveleken kívül remarketingelheted azokat, akik már jártak az oldaladon, fel is iratkoztak, de végül nem lettek az ügyfeleid – például nem fizettek elő a szolgáltatásodra, vagy nem rendeltek tőled. Nekik külön elkészített e-mailt tudsz küldeni. Olyat, amit kifejezetten arra szabtál, hogy az alapvető érdeklődésüket valamilyen aktivitásba fordítsd át.
  • Hirdethetsz a címlistádnak ünnepi akciókat és játékokat is, vagy éppen csak nekik, a feliratkozóknak szóló kedvezményeket.
     

Az e-mailmarketing számtalan módon alkalmazható, és szinte csak a kreativitásod szab határt neki.

A lényeg, hogy továbbra is a leghatékonyabb eszköz, ezért balga, aki nem használja…

3) Landing page

A landing page-ről nemrég írtunk itt a blogon, azonban nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos eszközöd, ha sikeres akarsz lenni.

A landing page/érkezési oldal célja a konverzió, vagyis a marketingcéljaid elérése, legyen az hírlevél-feliratkozás, letöltés, előfizetés vagy vásárlás.

A lényeg, hogy az ide érkező látogató azzal a tartalommal – és kizárólag azzal! – találkozzon, és semmi ne terelje el a figyelmét. Valószínűleg azért kattintott a Facebook-bejegyzésedre, illetve Facebook- vagy AdWords-hirdetésedre, mert érdekli annak a tartalma.

Fontos, hogy a felület, amelyre kattintás után érkezik, pontosan azt tartalmazza, amit ő elvár. Ha nem így lesz, és egyszerűen a termékoldalra irányítod, ahonnan még meg kell keresnie a kapcsolatfelvétel gombot, és megrendelni az e-bookot, amit megígértél, nem fogsz sikerrel járni.

Méghozzá azért nem, mert a felhasználók lusták. Mindössze körülbelül 8 másodperced van, hogy a tartalmad megragadja a figyelmét, és ott is tartsa, ahol te szeretnéd. Ha egy nem releváns érkezési oldalra irányítod, ennek az értékes 8 másodpercnek a többsége az oldal monitorozásával fog eltelni.

Ha ezzel ellentétben egy landing page-re érkezik, ahol a 8 másodpercben elolvassa, neki miért lesz jó, ha megrendeli az e-bookod, akkor jelentősen megnőnek az esélyeid arra, hogy valóban megnyomja a Megrendelem gombot.

Így néz ki egy jó landing page.

Így nézzen ki az a híres-neves landing page

A kezdet, hogy a honlap szerkesztőfelületén hozz létre egy új oldalt, amit a korábban írtaknak megfelelően keresőoptimalizálsz, és persze az alábbi tanácsoknak megfelelően kialakítasz.

A landing page legyen vizuálisan hasonló, mint a hirdetésed! Ha például esküvői fotózást hirdetsz világos, vidám színekkel, akkor az érkezési oldal is ezt tükrözze; ne használj sötét árnyalatokat!

Az oldal szövege legyen (közel) azonos a hirdetés szövegével! Gondolkodj úgy, mintha egy beszélgetést folytatnál a felhasználóval: használj hasonló stílust és hangvételt, mint a Facebook-posztban vagy a hirdetésben, valamint az ott megjelenő mondatok szinte azonosan jelenjenek meg a landing page-en.

Legyél konkrét, és hagyd a szakmai bullshitet a konyhában! Te ugyanis ismered a saját ajánlatod, de a felhasználó nem. Mondd el neki konkrétan, miért lesz neki jó ez a vásárlás, regisztráció, előfizetés stb. Írd azt: 1 hónap alatt 20 százalékkal csökken a villanyszámlád. Nézd meg az első tippet, és kezdd el a csökkentést most! Írj számokat ahelyett, hogy sokan, jelentősen vagy hamar!

Használj egyértelmű call-to-action gombot! Ha a célod az előfizetés, akkor írd azt: Előfizetek/Fizess elő most! Ha a célod a letöltés, a szöveg Letöltöm/Töltsd le most! Ha a célod az adománygyűjtés a gomb felirata: Támogatom/Támogass minket!

A landing page-ekkel kapcsolatban még számos tanácsot és működési elvet találsz korábbi cikkünkben: Landing page: akarsz ügyfeleket? Mert ezzel szerzel ügyfeleket…

Van még, ahonnan ez jött

A fenti három eszköz csak egy része a rengeteg hatékonyságnövelő lehetőségnek, az viszont biztos, hogy a legfontosabbak és leghatékonyabbak közül való.

Az online marketing belépőeszközeinek tekinthetjük őket, és mindenképp javasoljuk az alkalmazásukat, ha nem egy „halott” honlap tulajdonosa szeretnél lenni, hanem egy nagyon is élő és ügyfélmágnes weboldalat szeretnél működtetni.

Ha még ezeken felül és érdekel, mit tehetsz, böngészd át korábbi cikkeinket, vagy írd meg nekünk, miről olvasnál szívesen a blogon, mivel segíthetjük honlapod létrehozását, illetve hatékonyságának növelését! A címünk: info [kukac] wezzpage [pont] hu.

Ha még nincs honlapod, amelynek népszerűsítésére a fenti online marketing eszközöket kipróbálhatnád, próbáld ki a Wezzpage-t, és rakd össze a weboldalad alig néhány perc alatt. A cikksorozatunk korábbi cikkei mindenben segítenek majd.

Ez a cikk a Gondolattól a bevételszerző honlapig című cikksorozatunk utolsó, 10. része. 

Az előző részek tartalmából:

  1. miért van szükséged honlapra - és mi köze ehhez Hérodotosznak
  2. milyen célokat fog kiszolgálni a honlapod
  3. hogyan építsd fel a weboldalad
  4. milyen tartalommal töltsd fel a weboldalad
  5. hogyan kell jó képet választani és azt okosan szerkeszteni
  6. színes, szélesvásznú álomhonlap - hogyan válassz designt
  7. milyen tartalmi modult mihez használj a felhasználók elégedettsége érdekében
  8. hogyan válassz domainnevet és állítsd be az e-mailfiókod
  9. hogyan készítsd el 9 egyszerű lépésben, fél órán belül a saját weboldalad?  
Ami még érdekelhet